Egyéb sportok

Bombahír: Douchev-Janics Natasa szerb színekben folytathatja!

A szerbek számára bombasztikus hírnek számító információt Dragan Plav šić, a szerbiai női kajak kettes (Nikolina és Olivera Moldovan, akik bejutottak a londoni olimpia döntőjébe, ahol az utolsó, nyolcadik helyen végeztek) edzője árulta el a Szerbiai Rádió és Televízió vendégeként.

""

"A Szerbiai Olimpiai Bizottság elnöke, Vlade Divac jelenleg is megbeszéléseket folytat Natašával, s véleményem szerint nagyon gyorsan sikerül megegyezniük" – mondta Plavšić, aki hozzátette, hogy a témával kapcsolatban jobb lenne, ha Divac nyilatkozna, mivel ő ebben az illetékes.

Dusev-Janić Nataša a 2000-es olimpián még jugoszláv színekben indult, s negyedik lett, utána azonban, mivel nem kapta meg az államtól a minimális támogatást, úgy döntött, hogy Magyarországon folytatja pályafutását. A 30 éves, palánaki születésű Janić eddig három arany-, két ezüst- és egy bronzéremt nyert Magyarországnak az olimpiai játékokon, a világbajnokságokon pedig 22 érmet gyűjtött be, s 18-szor állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.